2Won/hyungwonho - Illusion trap

Hyungwon pov

Szörnyű fejfájással és zsibbadt végtagokkal kelek, egyenlőre még csak ébredező gyanúval, melyet az alattam elterülő keménység és ismeretlen szagok váltanak ki. Tenyeremet a halántékomhoz nyomva ülök fel, fokozatosan egyre többet látva, de ez csöppet sem nyugtat engem. A szédülésem miatt nehezen fogom fel az elém tárulkozó tájat, ám abban biztos vagyok, hogy valami nagyon nincs rendjén itt. Mélyen beszívva a nehéz levegőt, szabad kezemmel megtámaszkodok magam mellett, s szép lassan felállva pillantok körbe a szűk folyosón, mely teljesen üres és kihalt. Nagyjából minden második “szakaszon”, jobban mondva három égősoronként világít ugyan ennyi lámpa, de azok is éppen hogy, ezzel vérfagyasztó hatást kölcsönözve az egyébként sem kellemes hangulatnak. Kétoldalt ajtók, számokkal, de semmi más nem jelzi, hogy mi lapulhat mögöttük, így a hozzám legközelebb esőhöz lépve nyomom le kilincsét, az azonban nem nyílik. Tanácstalanul végigsimítva arcomon próbálok visszaemlékezni a tegnapra, a mára, bármikorra, hogy ezelőtt hol voltam, valamiféle támpontot keresve, ám kész homály minden.

Szemhéjaimat összeszűkítve meredek a távolba, mindkét irányt alaposan megnézve, de semmi más nem fogad. Az alumínium padlót pocsolyák tarkítják a felettem húzódó csövekből csöpögő víznek hála, mitől a levegő áporodott és büdös, jelentősen megnehezítve idelent a lélegzést. Illetve, csak tippelni tudok, hogy lent vagyunk, ezért, hogy megbizonyosodhassak, vagy első sorba kijussak, elindulok találomra jobbra. Lépteim fenyegető visszhangja több irányból ér el, gyorsításra késztetve, én azonban bátorságommal küszködve tartom meg higgadtságom, inkább kíváncsiságomra bízva gondolkodásom, sejtvén, hogy abból több jó származik, mintha elkezdenék menekülni.

Folyosók. Rengeteg folyosó. Van, hogy több irányba is ágazik, illetve akadnak nagyobb ajtók, amiken homályos ablaküveg díszeleg, egy nagyobb térre nézve, de azok sem nyílnak. Kezd nevetségesen abszurd lenni céltalan bolyongásom, mikoris telefonom hangos csippanása késztet megállásra. Pulzusom megugrik a hirtelen sokkra, majd észbekapva nyúlok zsebembe, hogy előhalászva mobilomat, megnyitom párom üzenetét.

Játék indul. Van négy perced megtalálni minket, máskülönben a srác golyót kap valamelyik testrészébe.

Összeráncolt szemöldökkel olvasom azt a csupán két mondatot, egyáltalán nem értve, hogy mégis mire akar ez utalni, ám a következő kép, ahol Hoseok összeverve, kikötözve és majdhogynem félholtan ül a földön, mindent megmagyaráz. Elrakva a készüléket, még egy mély levegőt veszek, realizálva a helyzetet, valamint lehetőségeimet, majd rohanni kezdek. Nem tudom hova, nem tudom mit keresek, csak futok, ahogy a lábaim bírják. Most nincs időm miértekre, sőt, koncentrálni sem menne, csupán egy cél lebeg a szemem előtt, az pedig Hoseok megtalálása. A kanyaroknál nem mindig sikerül rendesen befordulni, s mikor sokadjára vágódik vállam a falnak, egy pillanatra megtántorodok, egészen, míg egy dörrenést nem hallok. Az egész lényem beleremeg, mit tetéz az utána következő fájdalmas ordítás, végül telefonom csippanása.

Három perc, és érkezik a következő. Fogy az időd, szépfiú… ;)

Körmeimet a falnak nyomva rogyok előre,  s érzem, hogy vagy azonnal elhányom magam, vagy sírni fogok, ám mielőtt bármelyik is bekövetkezhetne, megeredek előre, egyetlen másodpercet sem vesztegelve saját állapotomra.

Végre találok egy hatalmas, szürke ajtót, ami nyitva van, ezért gondolkodás nélkül rohanok be, a szegényes fényviszonyok ellenére is tisztán kivehető lépcsőházba, és elindulok lefelé. Nem tudom miért pont arra. Talán, mert könnyebb, esetleg ésszerűbbnek tartom, hogy a rosszfiúk a föld alatt rejtőzködnek, esetleg más okból, de a következő emeleten ki is futok.

Sötétség. Vaksötétség. Ideális helynek tűnik, csakhogy én semmit nem látok, amin bár segíthetek, aggaszt, hogy sokkal védtelenebbé tesz. Mobilommal világítva szaladok, rendszeresen megijedve az árnyékomtól, de annak egyáltalán nem szentelve figyelmet hagyom magam mögött a folyosókat, találomra fordulva jobbra, vagy éppen balra, mikor melyik szimpatikusabb. Sajnos a sötét velejárója, hogy hiába a mobil fénye, nem látok ígyse sokmindent, csak a falakat, ezért egy pocsolyán hasraesve nyekkenek a földön, csúnyán beverve az állam.

- Francba - sziszegem, ám ha már így megrekedtem, fejemet felemelve fülelek pár másodpercig, hátha hallok valami iránymutató neszt, azonban ahelyett újabb lövés. Nem követi ordítás, nem érkezik reakció és még behatárolni se tudnám honnan.

Rossz irány. Kezd unalmas lenni, de hogy lásd milyen jófej vagyok, két perc múlva csak valamelyik végtagjával lesz kevesebb, a mája viszont csúnyán megsérült, tehát a helyedbe jobban próbálkoznék, persze csak ha fontos a srác :D

Kikerekedett szemekkel olvasom a sorokat, adva magamnak néhány pillanatot, hogy átgondoljam mit is tartalmaz valójában. Rossz irány… De mikor? A torkom szorul, látásom homályosodik, ám még szilárdan kapaszkodom a reménybe. Miféle beteges játék ez? Mire jó és miért pont én?! Gyengülök…

Összekaparva magam a földről, hangosan szusszanva világítok körbe. Mivel nem hallottam ordítást, sokkal távolabb kerültem, tehát az emelettel lesz a baj. Hányszor fordultam idelent és mégis mekkora ez a hely? Eleve borzalmas a tájékozódási képességem, úgyhogy most nyakig ülök benne…

Hátraarcot vágva rohanok, emlékeim szerint arra, amerről jöttem, de ez közel sem olyan biztos, mint amekkora elszántsággal szelem a folyosókat. Ég a tüdőm, fájnak a lábaim és az szép, meg jó, hogy futkosok, de a falakat is figyelnem kell, mielőtt elhagynám a lépcsőházat. Elmondhatatlan az örömöm, mikor meglelem végre a kijáratot, azonban arra nem számítottam, hogy az magas helyiséget átható üvöltés ekkora mértékbe fog megrettenteni. Kikapcsolva a világítást, már rutinból az üzeneteket nyitom meg, s nem kell sokat várnom, hogy megérkezzen a következő.

Hyungwonie, én nem így ismertelek. Hát hagyod szenvedni szegényt? x3 Gondolom most sejted mi jön… Egy percet kapsz a következőig. Sok sikert.

Az üzenet mellé egy képet is csatolt, min egy kéz látható könyéktől lefelé, a földön… külön a tulajdonosától. Könnyeim megállíthatatlanul törnek felszínre, s szántják végig meggyötört arcomat, miközben a jajveszékelés halkul, de még nem adhatom fel.

Ismer. Egy ember, aki ismer engem. Ki lenne képes ilyet tenni? Nincs túl sok barátom, belőlük meg főleg nem nézném ki, de míg gondolkodok, el is indulok felfelé, hogy az imént elhagyott szinttől a másodikra nyissak, mi teljesen ugyan olyan, mint amelyiken ébredtem. Legalább van fény.

Tegnap veszekedtünk. Mostanság sok vitánk volt Hoseokkal, de mind értelmetlen apróságokból fajult el, és lényegében az én hibám az összes. Vajon most számít rám? Tudja, hogy mindennél jobban szeretem? Nagyon fáj…

Éppen csak indulnék felfedezni a szintet, mikor utolér a következő kiáltás. Ez már közel sem akkora, mint az előbbiek, de egyenlőre fogalmam sincs, hogy az jót, vagy rosszat jelent-e.

Hidd el, én igazán jól szórakozok, de a gyerek szép lassan elvérzik, tehát tovább nem húzhatjuk a randinkat. Megkapod az elején kihagyott öt percedet, de ez az utolsó, mert következőleg golyót kap a fejébe.

Nehezen fogom fel a szavakat, s félve tekerek lejjebb, hol újfent kép vár, ezúttal egy fül. A fülbevalók mindent elárulnak, ha eddig ne lett volna egyértelmű. Azokból a kicsiny ékszerekből is sok összezördülésünk volt már…

Nem bírom. Nem megy. Fel akarom adni. Nincs más vágyam, mint ide lefeküdni és soha többé fel nem kelni, ám ha megtalálom, még könyöröghetek neki, hogy engem öljön meg. Utolsó esély… Muszáj még mennem.

Taktikát váltva próbálom az összes ajtót kinyitni, ami merőben lassít, de valamiféle megoldásnak csak lennie kell. Ezúttal alaposan megjegyzem mikor merre fordulok, de valami azt súgja, hogy ez koránt sem elég, mit telefonom pittyenése erősít meg.

Hyungwon, így azt találom hinni, hogy részedről rendben van, ha meghal. Megint rossz irány… x3

Mi? A megint arra vonatkozik, hogy lefelé kellett volna mennem, vagy, hogy nem vagyok még elég magason? Mindegy, vissza!

És hogy ne hazudtoljam meg önmagam, tehetségesen eltévedek, ezzel plusz időt pazarolva. Minél inkább kapkodok, annál rosszabb a helyzet, ezért megállok, hogy átgondolhassam, közben megnézve az utolsó előtti üzenet idejét, valamint, hogy azóta mennyi telt el.

Maradt két percem, tehát ennek fényében megyek tovább, s nagy szerencsémre csak egy folyosóval voltam arrébb, ezért kifejezetten hamar megtalálom a nagy, szürke ajtókat, amik a lépcsőházba vezetnek. Ezúttal inkább a felfele utat választom, azonban amint cipőm talpa találkozik az első fokkal, lövés dördülése járja be az egész helyet, tüdőmbe rekesztve vele a levegőt. Nem… Még bízok, maradt egy egész percem, csupán siettet.

Sajnálom, de tudsz róla, hogy cseszett idegesítő? Hogy bírtad eddig elviselni? Nekem fél óra is sok volt belőle… :/

Figyelmen kívül hagyva őt, kiürítem az elmémet és rohanni kezdek felfelé. Az következő emeletre benyitva a természetes fény kellemetlen erővel ront nekem, ám hunyorgásom nem tart sokáig, ugyanis előttem fal van, illetve két ajtó nélküli bejárat, valamint konténerek. Jobbra nem túl messze zsákutca, balra pedig nagyjából nyolc méterre a folyosó jobb fala végetér, és arra valami parkoló, vagy udvar kapott helyett. A szélén egy férfi áll nekem háttal, előle füst száll fel, s leeresztett kezében cigaretta parázslik. Nem túl magas alakja és széles vállai helyből két emberre is emlékeztetnek, de mivel nem vagyok benne biztos, hogy tud ittlétemről, illetve egyedül is van, gyorsan körbepillantok, hogy felmérjem a helyzetem. Lehet egy itt dolgozó, vagy pont a zaklatóm, ám ha nekem ront, esélyem sincs. Előre fordulva, szemem sarkából elkapok valami gyanúsat, azonban odanézve kővé dermedek.

Két konténer közt a szemeteszsákokon egy test fekszik élettelenül, s nem telik sok időbe, mire felfogom, hogy ki az. Élesen beszívva a levegőt lépek hozzá és rögtön térdre rogyva zokogok fel hangosan. Fejemet mellkasához, a véráztatta felsőre döntve ölelem szorosan még meleg mivoltát, egyre erősebben rámtörő fejfájással, mi egyáltalán nem engedi rendesen felfogni, hogy valójában mi is történt. Hirtelen oldalra rántva a fejem adom ki gyomrom csekély tartalmát, de nem törődve az engem maró kínnal, ordítva préselem magamhoz Hoseokot, aki ezt már soha többé nem fogja viszonozni.

- Miért… - csuklik el rekedtes hangom, szavaimat a véres pólóba lehelve. - AZT KÉRDEZTEM, HOGY MIÉRT?! - csattanok fel és a békésen dohányzó, nekem még mindig háttal álló alakra emelve tekintetem, minden izmom befeszítem, már készen léve rá, hogy végezzek vele, és végül magammal is…

Eldobva cigarettáját, gondterhelten sóhajt egyet, majd nagyon lassan elkezd felém fordulni, ám mielőtt még megláthatnám az arcát, minden elsötétül.

Zihálva ülök fel a vak sötétbe, miközben emlékek ezrei peregnek le szemeim előtt. Sírástól ködös tekintettel révedek a semmibe, igyekezve szabályozni légzésemet, de a fokozatosan rámtörő hullámok minduntalan összerántják testem minden centiméterét, minek hatására egyre nagyobb zajt csapok magam körül.

- Hyungwon? - hallok meg hátulról egy álmatag hangot, s abban a minutumban minden emlékem tova száll, csupán az érzéseket hagyva maguk után, egyedül, képek nélkül… - Mi történt? - mozdul alattam a matrac, én azonban képtelen vagyok bármit is csinálni. - Rosszat álmodtál? - ül szorosan mellém, és tenyerét takaróval fedett térdemre téve keresi tekintetem az egyre kiéleződő térdben. - Ssss, nincsen semmi baj - fonja körém izmos karjait, mire fejemet megrázva, heves szipogásba török ki és hirtelen ötlettől vezérelve bontakozok ki öleléséből, hogy ölébe mászva viszonozzam én.

- Hyung - temetem arcomat zokogva a nyakába, ő pedig hátamat simogatva próbál engem nyugtatni.

- Mit álmodtál? - kérdi kedvesen, de nekem már csak nem is rémlik mi volt benne, összesen a veszteség és fájdalom maradt utána.

- Nem tudom - szorítom a tőlem telhető legerősebben, csak hogy biztos lehessek jelenlétében.

- Akkor nem lehetett olyan szörnyű - mosolyodik el a fülembe puszilva.

Az ágy kényelmet nyújtó puhasága, az ismerős légkör, valamint az ablakon beszökő Hold gyenge fénye az otthont hivatottak jelképezni, mi fokozatosan vigaszt nyújt zaklatott állapotomra, egyre csak győzködve, hogy ez a valóság.

- Csak sose hagyj el, jó? - dünnyögöm vállába, mélyen magamba szívva imádott illatát.

- Nincs akkora szerencséd - dől velem hátra, ami által én rajta kötök ki elterülve. Lábait széjjelebb nyitva ejti közéjük az enyémeket, és feje alá betúrva egy párnát, ránk húzza a takarót. - Itt vagyok - nyom egy gyengéd csókot ajkaimra és minden további szót mellőzve simogat tovább, segítve ezzel vissza alvásom.

Beast - 8. Change

Hoseok tenyere a figyelemért ágaskodó tagra siklik, mire Hyungwon ajkai közül egy nagyobb nyögés tör utat, ezzel menekvésre késztetve a fiatalabbat, a további megnyilvánulások elől. Fejét párja nyakába temetve szorítja magához teljes erejéből, ezáltal megvonva szája ügyködésének folytatásának a lehetőségétől.

- Neh - sóhajt, mikor Hoseok ujjai nemességére fonódva kezdik el mozgatni rajta a bőrt.

- Miért? - súgja fülébe, még véletlen sem lassítva a tempón. Ahogy telnek a percek, válasz egyáltalán nem érkezik, mi egyszerre nyugtatja meg és aggasztja a férfit, így elengedve Hyungwont, lefejti magáról a kezeit és hanyatt döntve, egyik lábát átlendítve magasodik fölé. - Vigyázok rád - mondja tőle szokatlan komolysággal, s tekintetével megigézve néz végig a fiú arcán, megállva egy-egy pillanatra szemei, orra és szája látványát csodálva.

- Tudom - ismeri be, oldalra fordítva a fejét, hogy ne lássa Hoseok perzselő tekintetét.

- Akkor ne menekülj - teszi mutatóujját állára és visszafordítja maga felé, hogy csókokat hintsen ezúttal homlokára, szemöldökére, orrnyergére és arcélére. Lassítva a tempón tér át nyakára, vállára, majd kulcscsontjára, mit Hyungwon magatehetetlenül tűr.

Miközben Hoseok ajkai a fiú mellkasán vándorolnak, egész súlyát baljára helyezi és jobb kezével finoman végigsimít a fiatalabb oldalán, s az érintésbe beleremegvén próbálja összeszedni gondolatait, hogy ő is csináljon valamit, mert kényelmetlen neki, amiért ilyen alamuszinak látszik. Ám ez a terve hamar tova is száll, mikor a férfi a dereka alá nyúlva emeli feljebb csípőjét, ezzel hozzányomva saját merevedését az övééhez. Hoseok minden apró rezdülésre figyel, hogy miként tudja élvezetesebbé nyújtani a másiknak együttlétük összes pillanatát, és bár még sosem csinált ilyet, igazán magabiztosan veszi az akadályokat, közben végig nyugtatva Hyungwont.

Visszaengedve őt, egy pillanatra elhajol, hogy lábait kisebb terpeszbe húzva tudjon közéjük férkőzni és ezúttal mellbimbójára ereszkedve kapja be azt, gyengéden szívva rajta párat. A fiatalabb minden ismeretlen érintésbe beleremeg, mi természetesen Hoseoknak is feltűnik, így ehhez mérten sűríti azokat. Körmei élét finoman végighúzza térdétől felfelé a combján, éppen csak rányomva hibátlan bőrére, végighaladva medencéjén, egészen kezéig. Ujjaikat összefűzi, majd úgy halad tovább, s nyelvét kiöltve, kínzósan lassan végignyal kockái vonalán, mire Hyungwon erősebben megszorítja a kézfejét. Köldökébe csókol, ezzel elérve, hogy a fiú egy halkabb nyögés kíséretében feljebb tolja a csípőjét, mitől ádáz vigyor terül el Hoseok ábrázatán és még lassabbra véve a tempót vándorol kiálló csípőcsontjára, hol erősebbeket szívva hagyja ott nyomát - nem mintha nem lenne tele már így is Hyungwon felsőteste.

Kezébe véve kőkemény férfiasságát, teljesen függőlegesbe állítja, s lecsókolva egészen a tövéig, egyszerűen csak kikerülve halad tovább combja belső felére, mire egy némileg csalódott, ugyanakkor megkönnyebbült szusszanás a válasz. Hajlatába nyalva fúj aprót a nedves részre, és kiélvezve elmaradhatatlan hatását, Hyungwon bal heréjére puszil, újfent elérve, hogy a fiú izmai megfeszüljenek. Lehúzva makkjáról a bőrt, csókot lehel a csúcsára, mitől már-már fájdalmasan szorítja a kezét, de mit sem törődve vele, hirtelen kapja be, torkára eresztve kicsit több, mint a felét.

- Hoseokh~ - nyomja hátra a fejét, kitolva ezzel mellkasát, s szabad ujjai az alattuk elterülő paplanba mélyednek.

Az idősebb ezen felbátorodva ereszti ki teljesen, és tövétől a csúcsáig végignyalva megismétli az iménti mozdulatot, újabb és újabb nyögéseket kiváltva Hyungwonból. Bár még sosem mondta, de imádja a hangját. Nagy bánata, hogy kedvese nem beszél sokat, sőt, többnyire mindig csöndbe van, pedig míg tigris volt, rendszeresen mesélt neki, ezért ezt a pillanatot különösen kiélvezi, még ha némileg kínzásnak is mondható.

Kényelmesen, ráérősen szívja és nyalogatja Hyungwon nemességét, közben végig az arcát figyelve, néha elkapva a fiú ködös tekintetét, ám az pár másodpercnél sosem tart tovább, ő mégis kitartóan nézi eltátott ajkait és összevont szemöldökét.

Két perc elteltével ujjait kifűzi Hyungwonéi közül, ki ettől kicsit megretten, azonban egy pillanatra kénytelen kiereszteni, míg a szekrényhez nyúl és elemeli a dobozos kamilla krémet, mellyel mostanság sűrűn találkozott a rendszeres karmolásnyomok miatt, majd leengedve a fiatalabb hímtagját, hasára helyezi a kis dobozt és egy határozott mozdulattal nyitja ki, hogy utána tovább folytathassa kezével is a támogatást.

Hyungwon alkarjaira feltámaszkodva nézi, hogy Hoseok mit készül művelni vele. Tekintete követi a tégelyben elmerülő ujjait, s engedelmesen felhúzza a lábait, mikor azokat megpróbálja feljebb pakolni. Már sejti mi készül, de amíg meg nem érzi tenyerét a fenekén, csak remélni merte, hogy ez nem fog bekövetkezni. Nagyot nyelve csuklik hátra és már előre a takaróba markol, fokozatosan felkészülve a fájdalomra, mi meglepő módon közel sem tör rá akkora erővel, mint azt eddig képzelte. Ugyan kellemetlen, de a második ujjig egész elviselhető, a harmadiknál azonban már összezárt fogakkal szuszog, alig felfogva, hogy tulajdonképpen mi is történik vele.

Hoseok próbálja enyhíteni szenvedését és gyorsabb tempóval mozog nemességén, bőséges nyálat ráeresztve a fiú ágyékára, ki fájdalmasan húzódik egyre feljebb. Nem kellenek szavak, anélkül is pontosan látja miként fogadja a dolgot, de ennél már igazán nem tud kíméletesebb lenni, ezért csak vár, hogy megszokja kicsit, s aztán kihúzódva térdel fel, fokozatosan megszabadulva alsójától.

- Ha nem szeretnéd, most mondd - vonja magára Hyungwon figyelmét, de ő éppen csak felpillant, vörös arca máris a másik irányba néz, ezzel mosolyt csalva az épp tagját síkosító Hoseok ajkaira.

- De… szeretném - mondja halkan.

- Ne félj tőlem - keni a felesleget combjaira és a fiatalabb feje mellett megtámaszkodva mélyíti tekintetét sötétbarna íriszeibe. - Szeretlek - lágyulnak el vonásai, ám választ esze ágában sincs kierőszakolni belőle, ezért mielőtt meggondolatlanul mondana rá bármit, ajkait az övéihez nyomva invitálja egy szenvedélyes csókba, közben észrevétlenül lenyúlva, hogy nemességét Hyungwon bejáratához igazítsa. Egy határozott mozdulattal löki be makkját, nyelvjátékukat a végletekig mélyítve, ezáltal elfojtván a fiú fájdalmas nyögését, mit a vállába maró ujjai helyettesítenek. Fokozatosan nyomul beljebb a szűk nedvességben, viszonylag sűrűn megállva, hogy esélyt adjon Hyungwonnak a pihenésre, ki összezárt szemekkel, vészes tempóban emelkedő mellkassal tűri hősiesen a megpróbáltatást, ami már-már Hoseoknak is kellemetlen, annyira szorítja őt odalent. Elválva tőle, immár elengedi nemességét, ugyanis eléggé bent van hozzá, hogy ne kelljen tartani, majd kézfejével végigsimít a fiatalabb arcán, ki erre könnyes szemekkel tekint fel szerelmes mosolyára.

Hyungwon a lábait Hoseok dereka köré fonja, s bár kellemetlen minden mozdulat, tereli figyelmét azzal, hogy vállai tépázása helyett átöleli a hátát és ezúttal ő vonja egy kissé ügyetlen, de annál szerelmesebb csókba. Az idősebb teljesen beérve kezd aprókat lökni, és tenyereiről leereszkedve felkarjaira, egész testében párjáéhoz simul, érezve annak minden rezdülését.

- Hoseokh - nyüszít fel hirtelen, ezzel meglepve a férfit, azonban amint realizálja szerelme állapotát, kifújja a bent tartott levegőt és immár célirányosan mozog ugyan azon pont irányába, ezzel még több nyögést kicsalva Hyungwon vörös, duzzadt ajkai körül.

Hoseok fekete tincsei a homlokára tapadnak, s testük már csúszik az izzadságtól, de mégsem ez az ok, amiért felemelkedik róla, ugyanis ebben a helyzetben nem tud elég gyorsan mozogni ahhoz, hogy az mindkettőjük igényeinek kielégítő legyen. Eleinte csak finoman puszilgatja és nyalogatja Hyungwon nyakát, de ez csakhamar erősebb szívásokba és harapásba vált át, mi viszonzásra is talál a hátán szántó körmök által. Egyre sűrűsödő sóhajaik betölti a kis szoba túlfűtött csendjét, csakis egymásra koncentrálva.

Elsőnek Hyungwont éri el a gyönyör, ki befeszült izmokkal ereszti saját hasfalára élvezete termékét, s az ettől Hoseok tagja köré feszülő falaknak hála ő is követi gyorsan kihúzódva a fiatalabból, hogy orgazmusát az övére eressze. Ujjai nemessége köré fonódva tornázzák ki az utolsó cseppeket, egyben levezetésként az utolsó hullámokon való átjutáshoz. Fáradt, kapkodja a levegőt, folyik róla a víz, így legszívesebben csak eldőlne pihenni egyet, ám mielőtt erre sor kerülne a szekrényről elvesz pár zsebkendőt és letakarítja Hyungwonról együttlétük nyomát, majd eldobva a használt papírokat, hóna alá nyúl, felhúzza a párnához és kimerülten mellé vetődik.

- Megbántad? - kérdi, felhúzva magukra derékig a takarót. Igaz, nincs bent senki, aki látná őket, Hoseokban mégis van egy gát, ami az efféle helyzetek elkerülését hivatott kiküszöbölni, valamint elég hideg is van, jobb nem megbetegedni, ami nála különösen esélyes.

- Nem - néz rá teljes őszinteséggel és felhevült testét figyelmen kívül hagyva bújik az idősebbhez, ki készségesen átkarolja őt. Hyungwon még nem fogta fel igazán azt, ami köztük történt, de egyben biztos. Boldog. Sosem tapasztalt érzések kerültek felszínre, ezzel örökre megpecsételve a fiú sorsát. - Hoseok.

- Hm? - biccent figyelme jeléül, pillái azonban már le vannak hunyva.

- Szeretlek - mondja ki halkan, s arcát az idősebb nyakába temetve bújik el előle.

Tudják, hogy nem maradhat mindig ilyen nyugodt és békés az életük - nem mintha most túlzottan az lenne -, de egyenlőre csak igyekeznek kiélvezni, amíg még lehetséges. Mind a ketten félnek az újtól, de szentül hiszik, hogy ha nincs is meg köztük évek óta tartó kapcsolat, sőt, még csak most értek mérföldkőhöz, együtt mindent meg fognak tudni oldani.

- El kéne menni fürödni - tesz egy kísérletet az idősebb, hogy kikeljenek az ágyból, bár ez sokkal inkább magának szólt, mint Hyungwonnak.

- Lehet - ül fel a fiú és a takaró alól nem kibújva, megkeresi a levetett alsóját és magára húzza.

- Azért veszed fel, hogy kint levehesd? - ráncolja a homlokát Hoseok, ahogy figyeli párja távozását a szobából.

- Pontosan - pillant még hátra egy szórakozott mosollyal, s el is tűnik az előszoba folyosóján. A férfi csak szem forgatva fel kel, nyújtózkodik hosszasan, s Hyungwon után ered, ki addigra már a kádba ücsörögve figyeli ahogy folyik a víz.

- Csússz arrébb - teszi be az egyik lábát a fiú mögé, ki eleget téve a kérésnek, előrébb húzódik, hogy beférjen mögé. Combjaival közrefogja a fiatalabbat és hátát mellkasára húzva öleli, szerelmesen elmerengve rajta és minden mostanság megismert furcsa szokásán, amiből rengeteg van, de pont ettől lesz az, aki.

Hyungwonnak nem az okoz gondot, hogy ő meztelen, hanem, hogy Hoseokon sincs semmi. Mindennapos, hogy ott ül mellette, miközben fürdik, de még a vécén is rendszeres vendék, amitől olykor ki tudna szaladni a világból, ám ez a felállás nem kicsit hozza zavarba.

Természetesen egyszer a többiek elé kell állni, ezért miután tisztességesen felöltöztek, elindulnak kifelé, azonban mikor a kertben négy fiú áll és nem négy megtermett tigris fetreng, Hyungwon inkább megáll a falnák és annak támaszkodva figyeli, ahogy Hoseok odamegy hozzájuk.

- Hyung~

- Hyung!

- Bajban vagy...

A csapat egyszerre rohanja le a férfit és kezdik el ordítva és nevetve csapkodni a hátát, ki hiába is próbál védekezni, ez ellen lehetetlenség. Percekig nem hagyják felegyenesedni, csak püfölik, míg már nem fáj nekik is a kezük, majd megkegyelmezve hátrálnak el, mind Hyungwonra nézve.

- Most nem tudom eldönteni, hogy örültök, vagy ki akartok csinálni - morogja a sérült részt dörzsölve.

Először Minhyuk indul meg a fiú irányába, majd követi az egész banda, s Hyungwon lélekben felkészül, hogy most bizony őt is péppé verik, ám nagy megdöbbenésére a szőke csuklón ragadja és magához rántva öleli szorosan, mihez mindenki társul, Hoseokot kivéve.

- Elég lesz, srácok - áll mellettük keresztbe font karokkal.- Már sok…

- Hyung, ne sajátítsd ki a testvérünket - pillant rá Jooheon, de két másodpercnél nem is szán neki több időt. Hyungwon elmondhatatlan boldog a megnevezés miatt.

- Nem akarom megérteni a ti beteges családrendszereteket - mérgelődik, ugyanis még mindig nem engedték el kedvesét.

- Te vagy beteges, hogy lefekszel a testvéreddel - kontráz rá Changkyun.

- Semmiféle vér szerinti rokonság nincs köztünk - közli tényként, viszonylag nyugodt hangnemben, miközben Hyungwon arca teljesen elvörösödik. - Na, most már tényleg elég! - zargatja el társait, kik nevetve adnak neki utat, hogy ő zárhassa karjai közé a fiatal vadászt.

A készülődések viszonylag hamar elkezdődtek, ugyanis minél előbb cselekedniük kell, hogy biztonságban legyenek ők és az erdő is. Az internetre támaszkodva néztek ki Seoulba egy viszonylag nagyobb, erdő közeli házat, minek fizetésébe Kihyun is beleszállt, mivel a bandának sikerült rávennie, hogy ha itthon sikerült rendeznie a dolgait, kövesse őket és lakjon velük. Bár Kihyun kicsit vonakodott, mert hiába a nagy kalandvágy, szereti a szüleit, ám belátta, hogy izgalmasnak ígérkezik, valamint a nagyvárosba többet is tud keresni a szakmájával, amellett, hogy lesz aki ellássa a nem épp nyugodt vérmérsékletű tigriseket.

Hyungwon Hoseok segítségével válogatta át a házban lévő cuccokat, hogy mi az, ami még kellhet nekik, és mi az, ami jobb, ha marad. Először nem akarta vinni a fegyvereit, hiszen új életet kezdeni mennek, de az idősebb rábeszélte, miszerint attól még lehet hobbiból vadász, illetve az sem hátrány, ha ejt el nekik néhanapján valami jószágot.

Lux kapott oltásokat, chipet, meg egy rakat gyógyszert olyan bajokra, amik csak lehetségesek, hogy egyszer el fog kapni, de jobb megelőzni. E mellé társult több kimért fecskendőnyi altató, egy altató puska és abba töltények, ami Hoseok már közel sem tetszett annyira.

Egyik délután, míg Hyungwon pihent, elment a falkával áttúrni a rejteküket, hogy mindenki elhozhassa a saját cuccait, semmi nyomot nem hagyva arról, hogy ők valaha ott éltek volna. Nehéz a búcsúzás, de leginkább a fiatal vadászt terheli meg, kinek legjobb barátai Otakawában maradnak.

Egy hűvösebb szombat reggelre megtelik a Pickup platója bőröndökkel, táskákkal, csomagokkal, valamint egy Changkyunnal és Jooheonnal, ugyanis bent csak öt hely van a hat fiúra, de a fiatalabbak eleve jó szórakozásnak tartották a hátul utazást, ezért önként kiköltöztek.

Baekhyun, Youngjae, Daehyun és Kihyun már sorra elköszöntek a tigris fiúktól, egyedül Hyungwon áll szomorúan előttük, ki nem tudja miként is búcsúzzon tőlük.

- Ugye tudod, hogy civilizált létforma vagyunk és még olyan kis dobozunk is van, amibe ha benyomsz pár számot, hallhatod a hangunkat? - magyaráz hevesen gesztikulálva Daehyun.

- Telefon - mondja vigyorogva Youngjae, jót szórakozva a műsoron.

- Ja, tényleg, telefon! - csapja magát homlokon, egyre magasabb szintekre emelve színészi tudását. - Tehát teljesen nem szabadulsz meg tőlünk - lágyulnak el vonásai egy kedves mosoly kíséretében.

- Nem hát - lép elé Baekhyun és valamit átnyújt neki. Hyungwon bizonytalanul emeli fel a kis eszközt, ami mérete ellenére sokkal több hatalommal bír, mint amit a többiek megérthetnének. - Ez a kedvenc késem, úgyhogy ne merj elfelejteni - karol a magasabb vállába, de rögtön ezután el is távolodik, hogy átadja a terepet Kihyunnak.

- Látlak még - mosolyodik el, oldalra biccentett fejjel végigmérve a fiatalabbat. Hyungwon torka összeszorul. - Ajj már, ne - kapja ki kezéből nevetve a kést. - Hyung - pillant a nem messze álló férfire és amint az odaér, át is adja az eszközt, hogy közvetlen utána átölelhesse legjobb barátját. - Ne csináld, mert én is elsírom magam és mi leszünk a legszánalmasabb csapat innen - húzza lejjebb, hogy vállára hajthassa állát.

- Már azok vagyunk - szipog fel a fiú.

- Csak te, Hyungwonie, csak te - veregeti meg a hátát és eleresztve tesz egy lépést hátrébb. - Én még mindig egy menő állatorvos vagyok - vigyorog ezerrel, így leplezve feltörni készülő könnyeit.

- Meg nagyképű - törölgeti a szemét, immár sokkal jobb kedvvel.

- Ha egyszer van mire, mért ne? - tárja szét a karjait, ezzel több elfojtott nevetést kiváltva az őket figyelőkből. - Na de hess, menj és érezd jól magad - tol rajta finoman egyet, mozgásra ösztönözve őt. - Pár hónap és találkozunk.

- Szavadon foglak! - fordul el, megindulva az autó felé.

- Én mindig betartom az ígéretemet.

- Tudom - leheli maga elé, s beülve a volán mögé, a visszapillantóból még utoljára végignéz a barátain, mielőtt elindulna az új élete felé.

Vége~

Ha szeretnél több dolgot megtudni erről a ficiről, vagy érdekelne másik írásom is, itt tudod követni az éppen futókat és az esedékes információkat: https://www.facebook.com/sinorikiriszkepi/?fref=ts

Baest - 7. Together

A reggel a változás ígéretével kelti a két fiatalt, bár ha pontosak akarunk lenni, akkor Hoseok Hyungwont. Ugyan igyekszik moderálni magát, nem bírja megállni, hogy ne csókolja a fiú minden bőrfelületét, amit ezen helyzetből elér, s mivel az az arcában kimerül - de még azt is kényelmetlenül -, nem véli azt, hogy bűn lenne részéről.

- Mmmm, hyung - fúrja fejét a férfi szegycsontjába, ezzel megvonva tőle a folytatás lehetőségét.

- Abbahagyom, ha adsz egy puszit - mosolyog szélesen, kicsit elhátrálva Hyungwontól, hogy láthassa őt.

- Hova? - emeli fel csukott szemmel a fejét, talán még maga sem felfogva szavait, csupán aludni szeretne még kicsit.

- Ide - mutat az arcára és már tolja a fiatalabb elé, aki hezitálás nélkül érinti hozzá ajkait, s már feküdne is vissza, ha a férfi meg nem szólal. - És ide - mutat a szájára is.

- Egyről volt szó… - pislog nagyokat.

- Jó, jó - biggyeszt tettetett szomorúsággal, mire Hyungwon megsajnálva kivételes tehetsége miatt, teljesíti második kérését is, de már többet nem vár, újra Hoseok mellkasához simul, ki boldogan vonja izmos karjai közé.

Az idősebb kicsattanó örömmel figyeli a további órácskában, ahogy szerelme békésen pihen, vigyázva annak álmai.

Mégis, mikor elérkezik az idő, hogy Hyungwon felkeljen, Hoseoknak esze ágában sincs kimászni az ágyból, ezért odakapja a ramyunját, míg magának csak pár szendvicset csinál, hogy együtt heverészve múlassák az időt, valami gyenge poénokkal teletűzdelt, klisés műsorral. Hyungwon nyugodt, ám ugyanakkor izgatott a másik túlzott közelsége miatt, mégis kellemes érzés, így már meg sem próbál ellenkezni, csupán hagyja magát sodródni az árral. Békésen falatozva figyeli a képernyőt, viszont mikor nyúlna egy újabb szendvicsért, valami szőrösbe ütközik a keze.

- Na! - pillant az ő reggelijét falatozó tigrisre. - Ha kérsz, csak szólj, de ne viselkedj úgy, mint egy kutya - vonja össze a szemöldökét, némileg viccesnek találva a helyzetet, de komolyságát megtartva fürkészi tovább a nagymacskát. - Legalább az alsódat levetted? - Erre Hoseok a hasa alól két foga közé csippentve az említett ruhadarabot, egyszerűen csak Hyungwon tányérjára dobja. - Ó, hogy nem… - szedi és hajítja a tigris fejére. - Változz vissza - teríti rá a takarót, hogy még véletlen se láthasson olyat, amit nem szeretne.

- Harapós vagy máma - vigyorog rá derűsen, azonban Hyungwon már nem figyel.

- Te meg lopós… - nyammog tovább a megmaradt szendvicsén.

- Ne légy ilyen~. Ma főzök én - vált lágyan hangnemre, de változást nem ér el vele.

- Minimum.

- Akkor adj egy harit - hajol bele a fiatalabb magánszférájába, ki oda is nyújtja az ételét, de az az “egy hari” több mint a felét eltünteti, ám erre inkább nem is mond semmit.

A délután kellemesen telik, főleg Hoseok részéről, ki főzés közben ahányszor elhalad az asztalon vadat bontó fiú mellett, mindig nyom egy puszit valamelyik testrészére, kihasználva, hogy nem ellenkezik.

Hyungwon élvezi a kitüntetett figyelmet, ám még mindig tartózkodik kicsit a dologtól, hisz nem tud semmit a másikról és a tény sem tűnt el, miszerint társa ugyanazon nembe tartozik, mint ő.

Estefelé a banda toppan be elsőnek, kiknek egész nap nyomát sem látták, egészen mostanáig.

- Segítek készülődni - áll Minhyuk Hyungwon mellé, hogy vele együtt pucolhassa a hagymákat és csomagolhassa a krumplikat.

- Köszönöm.

- Én meg segítek elpusztítani - csippent fel Hoseok egy darab húst és nyeli egybe, azonban rögtön el is szörnyed tőle. - Ez borzalmas - nyújtogatja a nyelvét, s a csaphoz lépve hajol alá, hogy utána küldhessen némi vizet is.

- Persze, mert nyers…

- Jó, de azt hittem így is finom.

- Ha még egy éjszakát végighánysz miatta, kint alszol a kertben - hadonászik felé fenyegetően a késsel, de Hoseok ügyet sem vetve az éles eszközre, Hyungwonhoz lép és egy huncut félmosoly kíséretében az állára puszil.

- Úgysem - hagyja ott a lesokkolt fiút, hogy ezúttal Jooheont boldogítsa fesztelen figyelmével.

- Hát öhm… wow - fintorog Changkyun, de Minhyuk csak biztatóan vállon veregeti a vadászt.

- Miről maradtam le? - toppan az így is zsúfolásig megtelt konyhába egy ismeretlen eredetű Kihyun, fejét a sok ismeretlen közt kapkodva, míg végül pillantása megállapodik a legfiatalabb tagon.

- Hoseok hyung és Hyungwon hyung összejöttek - tájékoztatja egy furcsa grimasszal.

- Wooow~

- Ugye?

- És ők kik? - mutat elsősorban a szőkére.

- Minhyuk hyung, Jooheon hyung és Hyunwoo hyung - bök fejével az épp aktuális férfi irányába, megvilágosodás azonban mégsem látszik Kihyun arcán. - Tigrisek.

- Áhááá. Értem.

- Engem azért meglepett mindkét dolog - kukkant át a válla felett Daehyun, mögötte Youngjaeval.

- Kettő? - pillant rájuk az állatorvos.

- Hát ez az egész átváltozós, de főleg, hogy Hyungwon együtt jár Hoseokkal.

- Én ne-

- Pedig ebben semmi meglepő nincs - lép hozzá a fekete hajú vigyorogva, s még mielőtt bármi olyat mondhatna, a fenekére csap, ezzel máris elhallgattatva a fiatal vadászt.

- Most úgy csináltok, mintha ez olyan egyedi lenne! Inkább őket nézzétek! - mutat a két asszisztensre. - Vagy őt! Ő még csak fel sem vállalja! - int a frissen érkezett Baekhyun felé, aki egyenlőre azt sem tudja mégis mibe csöppent bele.

- Mit nem vállalok fel? - bújik ki lenge dzsekijéből, hogy a fogasra dobhassa.

- Hogy meleg vagy, hyung.

- Mi? Mér’? - tátja el a száját, egyáltalán nem zavartatva magát, hogy ismeretlen emberek veszik körbe. - Ez most hogy jött ide?

- Hoseokkal jár - tájékoztatja Kihyun, mint akinek kötelessége lenne, ám belül jót mulat az egészen.

- Ja, hogy ja~. Hát, sok boldogságot - tér ki inkább segédkezni a tűzrakó helyben, ezzel részben menekülve a téma elől.

Hyungwon egy mély, gondterhelt sóhajt hallatva folytatja tovább munkáját, feladva a többieknek való magyarázkodást, hiszen tudja, úgyse menne vele semmire.

Hoseok is inkább jobbnak látja a lelécelést, ezért ő Jooheonnal és Hyunwooval fatönköket megy szerezni, lopni, vágni, amin ülhetnek majd, ugyanis annyi szék nincs, ahány ember jelen van. Sőt, összesen kettő található az egész házban, ami így is bőven elég volt Hyungwonnak, míg a tigrisek fel nem bukkantak, főleg, mert még azokat sem használta valami sűrűn.

A kezdetleges tűz köré gyűlve, mindenki elfoglalja a neki tetsző helyet, kivéve a házigazda, aki kiszolgálva őket ugrál, ezért már inkább le sem ül. Ebédre sokat evett - immáron - párja főztjéből, illetve, amúgy sem viszi túlzásba az étkezéseket, ami meg is látszik rajta.

- Hyungwon - inti magához Hoseok egy alkalommal.

- Tessék? - áll mellé, várva az utasítást, de azonban az elmarad és Hoseok megragadva vékony csuklóját, szétterpeszt, hátrébb csúszik és berántja a lábai közé. Mielőtt a fiatalabbnak lehetősége támadna szökni a helyzet elől, szorosan átöleli, s állát a vállára hajtva pillant körbe mindenkinek.

- Akkor kezdhetjük - veszi át a beszélgetés kezdetét Hyunwoo. Hyungwon kényelmetlenül és zavartan ficereg, ám nem lát elutasító kifejezést barátain, így csakhamar beletörődik a ténybe, hogy most bizony ott fog maradni. - Mint tudjátok, az erdőt mostanság rengeteg orvvadász és közönséges gyilkos járja, mitől lassan egy szeméttelephez kezd hasonlítani, valamint az élővilága is merőben fogyatkozásnak indult. Ennek fő okozói mi vagyunk, jobban mondva a jelenlétünk, mellyel az elmúlt tizensok évben nem volt gond.

- És akkor most miért? - érdeklődik Youngjae, ráérősen lógatva nyárson egy szelet húst a tűz fölött.

- Az, hogy Hoseok csapdába esett és emiatt emberi segítségre szorultunk, lavinát indított el.

- De mi nem szóltunk senkinek - szól közbe Kihyun, biztosra véve, hogy a többiek is ártatlanok.

- Mi viszont kikényszerültünk megszokott rejtekünkből és több szemtanú is van rá, hogy tigrisek márpedig élnek Otakawában. A városba nem mehetünk, mert eltűntnek lettünk nyilvánítva, mikor leléptünk otthonról és nem tudnánk milyen magyarázattal szolgálni a hirtelen meglétünkre, így nem tudom mit csinálhatnák - zárja le a beszédet a vezető.

- Megtartod ezt? - ad egy szelet kenyeret Hoseok Hyungwon kezébe, ki azt készségesen fogva nézi, ahogy az idősebb zsírt csöpögtet rá.

- Attól féltek, hogy nektek esik bajotok, vagy attól, hogy az erdőnek? - kérdez rá Baekhyun, aki történetesen majdhogynem az erdő élővilágából tartja el magát.

- Ha elfogynak a növényevők, mi is éhen maradunk…

- Jogos. Akkor csak a költözés jöhet szóba, mint esetleges lehetőség.

A jelenlévőkben megfagy a vér, kivéve Hyunwoot, ki lassan fontolgatja az ötletet, azt tartva szem előtt, hogy mi lenne a csapatnak a legjobb.

- A két énünket nem tudjuk külön választani, valamint, ha egy kis várost keresünk, egyrészt végzettség nélkül nem lesz elég lehetőségünk mindenkinek munkát találni, ha meg Phenjanba megyünk, ugyanolyan könnyen megtalálnak, mintha itt lófrálnánk az utcán.

- Nem is Phenjanra gondoltam - mosolyodik el jóhiszeműen Baekhyun. - Seoulra…  

Jooheon és Changkyun már szóra nyitják a szájukat, de Hyunwoo leinti őket. Hyungwon feszélyezve mocorog, egyre csak magát átkozva, amiért belement ebbe a kapcsolatba, ugyanis most megint csalódnia kell, ha újfent egyedül marad.

- És hogy jutunk át a határon?

- Ne aggódj, megoldom…

- Nem tudtam, hogy értesz az okirat hamisításhoz - vigyorodik el Kihyun, ám Baekhyun ábrázata nem változik, továbbra is komolyan figyeli a fiúk arcát.

- Jó, mert nem is. Van ott egy ismerősöm, Minseok, akivel elég jóban vagyunk, tehát nincs gond.

- Ohh…

Mivel a téma eldöntetett, továbbiakban csak könnyed, viccelődő hangulatban folytatták az evést. A tigriseknek nincs sok választásuk, illetve, nekik majdnem mindegy, csak együtt maradhassanak, az állatorvosok részéről kissé érdektelen, s egyedül Hyungwon maradt, akinek a maradék életkedve is elég messze költözött ahhoz, hogy jól tudja érezni magát. Rossz kedve mégsem tűnik fel senkinek, mert nem szeretné elrontani a pillanatot, sőt, a látszólag szórakozott párjának sem mond semmit. Elhatározta, hogy minden tőle telhetőt megtesz, hogy beteljesüljön a vágyuk.

A sütögetés végeztével mindenki segít bepakolni, majd, mikor elmentek, Hoseok zuhanyozni vonul, addig meg Hyungwon alaposan összetakarít, elvégre már így is eléggé az éjszakában járnak.

Egy gyors tusolást megejtve, immár frissen, füstszag mentesen fekszenek ágyba, s hiába a fiatalabb passzív ellenkezése, nem menekülhet az ölelő karok elől.

- Azért aggódom az erdőért… - szólal meg Hoseok, közben Hyungwon hátát simogatva. - Sokáig éltünk itt és nagyon megszerettem. Hiányozni fog.

- Ha van kedved, holnap kimehetünk a srácokkal körülnézni, hogy felmérjük a helyzetet.

- Hm, az jó lenne - bólogat, erősebben ölelve magához szerelmét. - Amúgy… mennyire nézel engem hülyének?

- Mi? - kapja fel a fejét a váratlan kérdésre.

- El vagy kenődve, mióta a költözésről volt szó. Azt hiszed te megúszhatod? Hát nagyon nem… Velem fogsz jönni, ugyanis én egy méterrel sem engedlek távolabb, nem még több ezer kilométerrel.

- Hyung, nekem itt van az életem.

- Khm!

- Wonho…

- Én vagyok az életed, tehát, ha elmegyek, máshol lesz - jelenti ki teljes komolysággal.

- Egoista - nevet fel Hyungwon és az idősebb vállára csap. - De most komolyan.

- Elég sivárnak tűnik egy erdő szélén, összesen két igaz baráttal…

- Nem ismersz még eléggé.

- Ó, dehogynem. Mi lehetünk a családod és nem kell hozzá tigrisnek lenned. Holnap bebizonyítjuk, hogy emberként is tökéletesen megállod a helyed köztünk.

- Ójaj…

- Most viszont alvás, hogy legyen elég erőd hozzánk - csókol feje búbjára, s eligazgatva rajtuk a takarót, kényelmesen elnyújtózik.

Másnap a délelőttöt otthon töltik, ám délutánra kellőképpen összeszedve magukat, Hoseok elmegy a srácokért, visszafele azonban már tigrisként jön.

- Indulhatunk? - húz magára egy vastagabb kabátot Hyungwon, ugyanis az hőmérséklet már vészesen lehűlt az elmúlt időkhöz képest, s kilépve az ajtón, gondosan bezár maga után. A kulcsain kívül összesen egy telefon van nála, de többre nincs is szüksége egy kellemes, pár órás sétához.

Az öt termetes jószág körbefogja a sebezhető fiút, minden irányból védve őt az esetleges támadástól. Mivel Hyungwon tempója közel sem ér fel a nagymacskáékéhoz képest, ők kissé unatkoznak a lassúság miatt, ezáltal néha játékból egymásnak is ugranak. Ám hiába a meglehetősen felszabadult hangulat, a szokottnál jobban figyelnek a környezetre, főleg Hoseok, aki fél méternél nem hajlandó távolabb menni a vadásztól, hiába hívják a többiek bunyózni.

Ahogy haladnak befelé, úgy válik a hangulat egyre nyomottabbá. Az erdő kaotikus állapotban van, mindenhol tetemek és emberi hulladék hever, mocskossá és élhetetlenné téve ezt a természeti csodát. Mindenki szétszéled nézelődni, de a tigrisek maximum negyven métert mennek messzebb a másiktól, Hyungwon irányát követve, miről Hoseok tájékoztatja őket. A magas fák eleve beférkőzhetetlenné teszik a Nap sugarait, ám az éjszaka leszálltával belepi őket a vaksötét, mi a nagymacskák számára egyáltalán nem okoz gondot, ellenben Hyungwonnal, aki majdnem minden második bokorba belefut és jó néhány alacsonyabban fekvő ágat sikeresen lefejel. Párja megunva a még lassabb és a vadász számára fájdalmas haladást, megáll, s lábait széjjelebb teszi, hogy alacsonyabbra érjen a gerince, majd fejével az oldalához nyomja a fiút, ki ezt egyáltalán nem értve simogatja őt.

- Wonho? - veszi elő a telefonját és világít az állat pofájába, ki erre felmordulva nyomja erősebben magához. - Azt akarod, hogy üljek a hátadra? - vonja fel egyik szemöldökét, de mivel a tigris erre nem reagál, arra a következtetésre jut, hogy tényleg ezt akarja. - Nem. Biztos, hogy nem - tiltakozik, telefonját visszatéve a zsebébe, s már indulna tovább, mikor Hoseok immár agresszíven löki magához, amire már tényleg kénytelen engedelmeskedni.

Hyungwon félve kapaszkodik a hatalmas jószág marjába, miközben az szép lassan elkezd menetelni. Ugyan próbál óvatos lenni és a kisebb ugrásokkal még baj sincs, de ahányszor egy kidőlt fán lendül át, a fiú kis híján elfekszik rajta, hogy ne boruljon le róla.

Hoseok megtorpan. Izmai befeszülnek, s fejét az égnek szegve szusszant nagyokat, majd egy Hyungwon számára érzékelhetetlen jeltől vezérelve irányt váltva rohanni kezd. A többi tigris közvetlen jelenlétét csak az apró morranásokból tudja megmondani, de nem sejtet sok jót a viselkedésük, így okosabbnak látja csendben maradni és rájuk hagyni magát.

A hajsza majdnem fél órán keresztül tart, de már annyira bent vannak az erdőben, hogy Hyungwon meg merne rá esküdni, innen még fényes nappal sem találna ki. Mikor Hoseok megáll és lefekszik, kissé ingatagon, de leszáll a hátáról.

- Nem megyünk haza, igaz?

Nem érkezik válasz. Keze még mindig Hoseok bőrét markolja, nem mintha félne tőle, hogy itt hagyják, csak így biztonságosabb. A macska Hyungwon elé sétál, s fejét a mellkasának döntve, próbálja óvatosan lenyomni a földre, de végül a fiú elesik az órák óta tartó bolyongásnak köszönhető kimerültségtől. Minhyuk a feje alá furakszik, így a vadász a hasához bújva húzódik egészen kicsire, sejtve, hogy reggelig nem fognak elmenni. Hoseok elé fekszik és egyik mancsát az oldalára veti, illetve hátsó lábát a lábaira, míg Jooheon mögé telepszik, immár körbefogva őt, ezzel is védve a hidegtől. Hyunwoo Minhyuk mögé dől, s fejét társa nyakára hajtva figyel éberen, miközben Changkyun előttük ülve kémleli az erdőt, készen rá, hogy felkeltse a falkát, ha veszély közeledne.

Hyungwon meglepően könnyedén elalszik a tigrisek biztonságát élvezve, de ez nem tart sokáig, ugyanis a Nap első sugaraival kelnek az állatok is, hogy hamar visszatérhessenek a házhoz, mielőtt a fiúnak baja esne kint. Hoseok újfent a hátára tereli, ezért Hyungwon félkómásan felfekszik rá és úgy menetelnek haza, miközben Minhyuk szorosan mellettük halad, ugyanis nagyon úgy fest, hogy a fiú bármelyik percben képes leesni onnan.

A kertkapuban Jooheon lazán lerántja őt Hoseokról, ezzel kivívva a halálát - de természetesen csak később, mert Hoseok épp nem ér rá -, s miután bejutottak a házba, a falka kint marad a kertben, míg hű nagymacskája vele tart be. Hyungwon a szobába érve leül az ágyra, majd hanyatt vágva magát alszik tovább, ezzel mosolyt csalva a visszaváltozott férfi ajkaira. Ugyan kicsit vonakodva, de a fiú nadrágjához nyúl, hogy kigombolva a koszos farmert, lehúzza róla, aztán leveszi a kabátját, pólóját és rendesen beemeli a helyére, hogy vetkőzés után mellé másszon. Hyungwon rögtön hozzá bújik és fesztelenül átölelve Hoseok, édesen nyammogva szuszog nagyokat.

A tényleges ébredés azonban már közel sem ilyen békés.

- Mért nincs rajtam semmi?! - ül fel hirtelenjében, hangjával élesen kettévágva a szobában uralkodó csendet.

- A bokszeredet nem vettem le - húzza feljebb magán a takarót Hoseok, szemeit még mindig csukva tartva. - Már bánom…

- Hogy jutottunk haza? - néz végig a még fáradt párján, egyáltalán nem tervezve pihenni hagyni.  

- Villamossal.

- Ahh, felöltözök - sóhajt, s épp kelne ki, ha nem ragadnák meg a kezét és rántanák vissza a hátára.

- Minek? - támaszkodik fel mellé Hoseok. - Már rengetegszer láttalak meztelenül - dörmögi álmatag, mély hangon, s Hyungwon ajkára hajolva részesíti egy szenvedélyes csókba, mit ő nem győz viszonozni. Most azonban itt nem áll meg. A férfi a fiatalabb arcán vándorolva tér le a nyakára, és finoman megszívja, mire egy hangosabb szusszanás a jutalma. Nyelvével végigszántja az érzékeny bőrt, ezzel egy elfojtott nyögést kicsikarva Hyungwonból, illetve két, a nyakát görcsösen ölelő kart, és ezen felbátorodva nyúl hasához, mi az érintésre megrezzenve hullámzik egyre gyorsabban a fiú gyors légzésének köszönhetően. Ujjaival kidomborodó kockáin játszik, miközben ajkai a lehető legérzékenyebb helyek után kutatnak, de közben kész van bármikor leállni, ha Hyungwonnak netán sok lenne. Ő azonban nem ellenkezik. - Ez sem kell neked - akasztja mutatóját a fiún leledző egyetlen ruhadarabba és elkezdi szép lassan lehúzni róla.

Ha szeretnél több dolgot megtudni erről a ficiről, vagy érdekelne másik írásom is, itt tudod követni az éppen futókat és az esedékes információkat: https://www.facebook.com/sinorikiriszkepi/?fref=ts